Legfrissebb cikkek

(szeged-mórahalom-ásotthalom-szabadka) Aki legutóbb itt volt, ő aranyos volt, én megértem őt, mondta a lány, aki ismerőseivel elvitt minket az erdőbe, ő az emberi oldalát írta...

Hallottam egy hotelről. Éppenséggel egy bevándorló mesélt róla, egy itt élő külföldi, de ez tulajdonképpen lényegtelen. A külvárosi hotel jó ideje veszteségesen üzemelt, mígnem...

Ez a kötet tíz emberi jogi jogsértés történetét mutatja be. Az áldozatokat az Amnesty International lelkiismereti foglyoknak tekinti, rajtuk keresztül próbálja felhívni a figyelmet...

2012. március 27. Ha valakinek megtetszik valami, ami nem az övé, ám nagyon vágyik rá, három dolgot tehet: lemond róla, kölcsönkéri vagy ellopja. Az írott...

Az élethez nem kevés flegmaság kell. Hanem sokVan ez a könyv. Meg ez a Gerlóczy gyerek. Egyiket sem elég olvasni. Meg kell mászni. Akár egy...

KÖNYVEK

Check-in
Azt mondják, idegenben jövünk rá, kik is vagyunk valójában.
Tovább...

Igazolt hiányzás
Az önéletrajzi ihletésű regény „nehezen kezelhető főhőse azzal...
Tovább...

A csemegepultos naplója
A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik...
Tovább...

Létra
Gerlóczy Márton legújabb regénye, a Létra egy házról szól...
Tovább...

Kövess a Facebookon

A foci szeretete

Magányosan üldögélt a stróman a belvárosi vendégház éttermében. Szeszélyes április volt, hideg-és melegfrontok váltották egymást, a légnyomás majd szétfeszítette a hideg- és melegfrontokra érzékeny fejét, már reggel hatkor talpon volt. Kicsoszogott a konyhába, beleharapott egy lángolt kolbászba, leült a lugasba, megsimogatta a kutya buksiját, nézte a sihuhuhatárt. Úgy érezte nem bír a fenekén maradni, hívta a sofőrt.
- Pista! Meguntam az életemet, felmegyek Budapestre! - mondta a stróman, és úgy is lett. Megborotválkozott, megfésülködött, felvette legszebb zakóját, és beült a mikrobuszba.
- Hová lesz, stróman úr? - kérdezte a sofőr.
- Meg se állj a Széchenyi Lánchídig, Pista, ott van az a vendégház, ott fogok én megkávézni!
Pista kitette a strómant a Négy Évszak vendégház előtt.
- Itt körözöl, míg nem szólok! - mondta, majd besétált, leült egy kényelmes fotelbe, és így szólt: - Lesz szíves!
- Parancsoljon, stróman uram, mit hozhatok? - kérdezte a pincér.
- Maga ismer engem?
- Hogyne ismerném! Nagy tisztelője vagyok! Láttam a tévébe, láttam, hogy milyen tehetséges stróman, jobb, mint az a régi volt, az a piás, az, amelyik csúnyán beszél, nem attól lesz valaki nagy ember, hogy csúnyán beszél, én is vidéki vagyok, tisztelem önt az miatt, amit elért, nagy dolgok ezek.
- Hát köszönöm szépen. Az ember igyekszik. Egy presszós kávé lesz, és egy libamájas rántotta! - mondta a stróman.
- Máris hozom.
- Aztán nem ám kacsamáj legyen, mert visszaküldöm!
- Ne vicceljen, stróman úr!
Jólesett a reggeli a strómannak, kezdett már kicsit jobb kedvre derülni, amikor egy fiatalember szólította meg.
- Jó napot kívánok, stróman úr! - köszönt udvariasan a fiatalember, egy államtitkár, egy derék fiatal földosztó.
- Szevasz, te kis fasz, te, mit keresel itt?
- Semmi különös, virágföldet hoztam, csináljuk a fiúkkal a belső kertet, szép virágos kert lesz, bent voltam a vécébe, lemostam a kezemről a földet. Mondjuk a körmöm alól nem jött ki, de mindegy.
- Na! Üljél már le! Beszélgessünk már valamiről! Hogy vagy?
- Jól vagyok, remekül. Nagyon élvezem a munkám. Szeretem a munkám.
- Valami izgalmasabbról beszéljünk, valami hétköznapiról, amibe örömünket leljük, egyem a szívedet!
- Beszélgessünk a fociról!
- Ez az! Arról beszégessünk, na, a fociról! Mi a véleményed neked a fociról?
- Hát mi úgy szoktuk csinálni, hogy már reggel 5-kor talpon vagyunk, beöltözünk, kimegyünk a disznóólba, a disznó olyankor már érzi, mert az megérzi, valami hatodik érzéke van neki, már akkor úgy visít, hogy a nap is felriad az égre, aztán iszunk egy pálinkát...
- Egyet?
- Látom, stróman úr, maga sem veti meg a focit!
- Nincs is jobb egy jó focizásnál. Aztán még mit tudsz nekem mesélni a fociról?
- Hát én ezt szeretem a fociban a legjobban, ezt a hajnali kelést, a jó levegőt, mert aztán utána van az a rész, amikor bent vagyunk a hivatalba, az a sok papírmunka, meg pályáztatás, törvényalkotás, az irodai munka része nem az én világom, hogy őszinte legyek, de hát ez is fontos része a focinak.
- Na akkor most megmondom, hogy én mit szeretek a fociban a legjobban! Érdekel?
- Persze, hogy érdekel.
- Kicsit olyan érzelgős lesz, de én nem szégyellem.
- Na, mondja csak!
- Azt az örömöt, amit az ember okoz. Amikor látja a végeredményt az ember, és arról gondol, hogy érdemes volt, hogy értelme volt, amikor mossa le a nap végén a vért, a májat, a sok belsőséget mossa lefelé az ember, és körülnéz, és látja azt a sok fáradt, elégedett arcot, a munkának a gyümölcsét, na, hogy mondjam!
- Értem, nem is kell folytatnia - mondta a földosztó, és a koszos körmére mutatott.
- Na! Úgy! Pont úgy, hát érted te ezt!
- Ugyanarról beszélünk.
- A foci szeretetéről.
- Igen. Na! Gyere, fizessünk, azt menjünk focizni. Lesz szíves!
A pincér hozta a számlát.
- Ó, a rohadt életbe! - kiáltott a stróman. - Hát nem otthon hagytam a tárcámat!
- Hagyja csak, majd én fizetek - mondta a földosztó.
- Dehogy fizetsz te! Tudod mit? Inkább adjál már kölcsön egy kis pénzt, majd megadom.
- De én nagyon szívesen fizetek.
- Ne szórakozz!
- Hát jó, mennyit adjak?
- Adjál négy-öt milliárdot, mert hazafelé még beugrok a Tescóba.

g.m.
vasárnapi hírek
04.30.
... See MoreSee Less

4 weeks ago  ·  

Nézd meg a Facebook-on

Április

Kedves Pongrác,

itthon vagyok, Európában vagyok, Budapesten vagyok, Pesten vagyok, a 13. kerületben vagyok, egy Palatinus-házban vagyok, egy kölcsönkonyhában, mert nem akarok kivenni lakást sem Európában, sem Budapesten, sem Pesten, sem a 13. kerületben, nem akarok lakást kivenni egyáltalán, sehol, nem akarok aláírni semmilyen szerződést sem közjegyző, sem tulajdonos jelenlétében, sem fél, sem egy évre, egy vadlúd költözött a szívembe, és a vadludak a közjegyzőket és a tulajdonosokat, te ezt még nem tudod, Pongrác, de most elárulom: egyáltalán nem kedvelik. A budapesti ingatlanok bérleti díja, ahogy mondani szokás, irreálisan magasak, míg a vágyam, hogy ebben a városban maradjak, illetve a vágyam, hogy tudjam, hol és kivel leszek három hónap múlva, irreálisan alacsony, így aztán semmi értelme kivennem Budapesten sem lakást, sem szobát, sem semmit, egy vadlúd lakja a szívemet, a Földet már felülről látom, és látom, hogy milyen szép tágas világ ez, és hogy a helyváltoztatás milyen egyszerű, amennyiben az embernek nincsen semmije, és ezzel egyidőben azt is látom, onnan a magasból, hogy én itt a legkevésbé sem számítok, tartózkodásom ideje elenyésző, így aztán nincs az a pénz, hogy én egy közjegyző vagy egy tulajdonos társaságában üldögéljek egy A4-es lap felett, ami arról szól, hogy legkorábban egy év múlva hagyhatom el az irreálisan magas összegért kölcsönbe vett ingatlant, mert egyetlen egy dologban vagyok biztos: nem tudom, hogy mit kéne még látnom. Fel tudom neked sorolni, hogy mik azok a tényezők, amik miatt a vadlúd elhagyná a szívemet, és arra az elhatározásra jutnék, hogy maradok, hogy maradnom kell, egy lakás, egy ház, egy kert, egy kutya, egy nő, egy gyerek, egy cég, egy munkahely, mindazok, amikre vigyázni kell, amiket gondozni, ápolni kell, amikért az emberek egész életükben küzdenek egy úgynevezett teljes élet reményében, de ha volt is ezek közül valamim, attól már megszabadultam, mert ha csak egyet is magamhoz szorítottam volna, akkor az életem elmozdul a kiteljesedés felé, amire alkalmatlannak érzem magam, hiába szeretem én a gyerekeket és a kutyákat és a kerteket és a nőket, nem látom, nem érzem, hogy mindehhez elég hely lenne bennem, és nincsen hitem, amivel a jól látható hibákat, az alkalmatlanságomat eltakarhatnám. A kölcsönkonyha ajtaja egy körfolyosóra nyílik, és én a konyhaasztalnál ülve látom és hallom, hogy mi folyik a körfolyosón, ahol az emberek egyetlen egy dolgot tudnak biztosan: hogy mit látnak, a körfolyosót látják, ahová reggelente kiállnak, mint egy színpadra, és elkezdődik az előadás, először Marika jelenik meg a harmadikon, aztán Terike a negyediken, aztán Erika a másodikon, és Aranka a harmadikon, és minden reggel kiállnak oda, és megbeszélik, hogy mi történik, hogy mi fáj, bordabecsípődés, idegi alapon, mondja Marika, de még be sem fejezheti, már a szavába vág Terike a reumával, de mire részletezné a reumáját, már Erika jajgat az április szeszélyeiről és a frontról, amit Aranka küldd el végül a bús büdösbe, hogy rohadna meg ez a front, mondja, aztán mennek a dolgukra, mennek a körfolyosóra nyíló konyhájukba, és nem sokkal később a készülő ebédek fáradt gőze áramlik fölfelé, az ötödik emelet felé, ahová leszálltam megpihenni, mert egy vadlúd lakja a szívemet, és a háztetőről ezeknek az üregi nyulaknak az életét figyelem, akik olyan izgalommal fogadták egyik reggel a gázóraleolvasót, mintha maga a pápa látogatott volna el ebbe a Palatinus-házba, hogy megszabadítsa őket az idegi alapoktól, reumáktól és a fronthatástól. Életemben nem láttam még olyan izgatottságot, mint amikor megjelent a gázóraleolvasó, a riói karnevál, Pongrác, az egy elmaradt falunap ahhoz képest, amikor a gázóraleolvasó megjelent ebben a házban, a körfolyosók megteltek a Marikákkal és Terikékkel, jön, itt van, megérkezett, mondták, megjött, hol van, kinél van, kérdezték, és én csak később értettem meg, hogy a gázóraleolvasó nálam járt először, én fogadtam őt nagy csokor virággal a repülőtéren díszmagyarban, én voltam az a szerencsés, aki őt elsőként engedhette be a lakásba, hogy leolvassa a gázórát, az üregek fűtéséért felelős gáz órájának állását, és ha tudtam volna, hogy ez akkora esemény, akkor megkínáltam volna valami töménnyel, vagy süteménnyel, pitével, akármivel, de én azt hittem, hogy ez a néni, aki egy kopott, ezüst színű digitális fényképezőgéppel érkezett, pusztán azért jött, hogy leolvassa a gázóra állását. Miután elment, kiléptem a körfolyosóra, és láttam, hogy Aranka fel-alá járkál, és csóválja a farkát, mint egy tacskó, mert azt hallotta, éppen abban a pillanatban hallotta a 4. emeletről, ahonnan Terike szólt le neki, hogy megy, azt mondta Terike, most megy, most indult el, és az Aranka nem bírt magával, nyüszített és maga alá vizelt örömében, mert tudta, hogy pillanatokon belül megpillantja a gázóraleolvasót, és akkor elmondhatja neki, hogy sietett, csak a gyógyszertárba ment le, mert időre kellett mennie, de rohant vissza, mert tudta, hogy a gázóraleolvasó 8-ra jön, és az ötödiken kezd, és ő úgy számolta, hogy visszaér a gyógyszertárból, mielőtt a gázóraleolvasó megérkezne a harmadik emeletre, és nem tévedett, nem hibázott, jól számolt. A lélegzetem elállt, Pongrác, megmondom őszintén, ilyet, bár sok házban laktam én már a környéken, de ilyet én még nem láttam, hogy a gázóraleolvasó ekkora népszerűségnek örvendjen, és butaság lenne azt feltételezni, hogy mindez azért van, mert Marika és Terike és Erika és Aranka unatkozik, a Föld tágas hely, és oly sokszínű, hogy az felfoghatatlan, és a sokszínűséghez az is hozzátartozik, hogy Marika olyan ember, aki erről a sokszínűségről hallani sem akar, és minden bizonnyal kinevetne, ha azt mondanám neki, hogy nézze, Marika, az ön lakása a Dunára néz, az ön lakásának a bérleti díja az irreálisabbnál is irreálisabban magas lenne, ha kiadná, és soha többé nem kellene gázszámlát fizetnie, mert ennek a lakásnak a bérleti díjából akármelyik trópusi szigeten eléldegélhetne kellemesen, de Marika szívében nem lakik és soha nem is lakott vadlúd, az ő szívében üregi nyúl lakik, ő azt felelné, én innen nem megyek most már sehova, messze van az, meg repülni kell, és én nyúl vagyok, üregi nyúl, én nem tudok repülni, és nem megyek messzire, mert az van messzi, ami nincsen, és félek, hogy lecsap rám valami ragadozó a levegőből, a világ telistele van borzalmakkal, a világ egy veszélyes hely, ahol az egyetlen biztonságos sarok éppen az a lépcsőház, ahol ő lakik, ezt mondaná Marika, és igaza is van, jól van ez így, Pongrác, Marika maradjon otthon, és dolgozzon csak szorgalmasan az idegi alapjain az irreálisan magas bérleti díjaktól virágzó körfolyosón, ahol én reggelente azon gondolkodom, vajon merre menjek, mit pakoljak a kis bőröndömbe, amibe olyan zseniálisan el tudom raktározni az egész életemet. 12 kilogrammal indultam útnak november közepén, és 12 kilogrammal érkeztem vissza március végén, ennél még te is nehezebb vagy, Pongrác, így aztán elmondhatjuk, hogy annyit nyom az életem, mint egy sovány négyéves, vagy három jól megtermett vadlúd. És ezen, azt neked mindenképpen tudnod kell, rengeteget dolgoztam.

g.m.
népszabadság
04.16
... See MoreSee Less

1 month ago  ·  

Nézd meg a Facebook-on

én igazán senkiről nem feltételeznék ilyet, de ő nem egy pedagógus véletlenül? ... See MoreSee Less

1 month ago  ·  

Nézd meg a Facebook-on

Az új hétköznapok

A kukákban bomba van. A bőröndökben is. Ezt 19 éves korom óta tudom, ezzel 19 éves korom óta tisztában vagyok, mert abban az évben, 2000-ben pár hónapot Izraelben töltöttem, és azóta tudom, hogy a kukákban és bőröndökben bomba van. Sokan gondolják úgy, hogy ez hülyeség, hogy a kukákban szemét van, a bőröndökben pedig alsónemű, meleg kabát és napolaj, de ez tévedés. Minden kukában és minden bőröndben bomba van. Ha az ember könnyelműsködik, és azt meri feltételezni, hogy csak egyes kukákban és bőröndökben van bomba, akkor természetesen ráfázik, mert könnyelmű, vagyis hülye volt. Emlékszem, hogy amikor ezzel a tudással hazatértem, a Nyugati pályaudvarnál, két megállóval a célállomásom előtt leugrottam a 6-os villamosról, mert megláttam egy gazdátlan hátizsákot az egyik szék alatt. A hátizsákokban is bomba van, ezt elfelejtettem megemlíteni. A magyar emberek úgy néztek rám, mint valami idiótára, mert akkor még nem tudták, hogy a bőröndökben és hátizsákokban bomba van. Sokan ma sem tudják. Azt gondolják, hogy nem szabad félni, hogy nem szabad félelmet mutatni, hogy élni kell tovább, mintha mi sem történt volna, abban az illúzióban, hogy a kukákban szemét van, a bőröndökben pedig alsónemű és napolaj. Bárki találta is ki azt a hülyeséget, hogy nem szabad félni, az vagy egy palotában lakik, vagy Mocsolyástelepen, a falu szélén, ahol nincsenek kukák és bőröndök, csak tehenek meg kecskék, amikben, ebben nincs köztünk vita, nem bomba, hanem tej van. Nézem a televízióban a híradásokat, és nagyon elégedett vagyok. Valahányszor felrobbantja magát valaki, behívnak egy szakértőt, aki elmagyarázza, hogy azt a bombát, amivel az illető felrobbantotta magát és a közvetlen környezetét, hogyan kell elkészíteni. Azt szokták mondani, ezt a bombát bárki elkészítheti, akárki, nem nagy ördöngösség, de ha mégsem értene hozzá, az interneten így és így kell utánanézni. Ezt a bombát bárki elkészítheti otthon, mondják. Az emberek kíváncsiak, szeretnék tudni, hogy miféle bomba robbant, és azt a bombát hogyan kell elkészíteni, a televízió pedig azért van, hogy a köz szolgálatát ellássa, Mari néni nem szeretne úgy lefeküdni, hogy ne tudja, milyen idő lesz holnap, változott-e a sertés áfája, hogyan kell kirabolni egy bankautomatát, és elkészíteni azt a bombát, amitől nem félünk. A francokat nem félünk. Én velem született tömegiszonyom miatt rossz célpont vagyok ugyan, mert a tömeget kerülöm, metróra, buszra, villamosra csak a legritkább esetben szállok, koncerten utoljára előző életemben voltam, de egyes rokonaim, szeretteim, ahogy mondják, szívesen vegyülnek embertársaik közé, ahol kukák, bőröndök és bombák vannak, én pedig igenis féltem őket. Ha nem félteném őket, akkor valami nem stimmelne velem, bolond, őrült, gyengeelméjű, barom lennék. Ha nem félnék, akkor talán fognék egy furgont, lemennék Mocsolyástelepre, összeszedném a szart a tehenek és kecskék alól, és kotyvasztanék belőle valami ízletes kis bombát, aminek elkészítését a televízióba behívott szakértőtől tanultam, aztán a továbbhajtanék, és meg sem állnék valami kellemesen sűrű tömegig, ahol pár tucat ifjú szocialista vagy fidelitaszos felrobbantásával múlatnám el az időt, hogy felhívjam magamra a világ figyelmét, mint az a norvég fiatalember, aki nem félt, és nem szeretett senkit, és még most sem fél, most sem szeret senkit, mert egy elmeháborodott. Itt jegyezném meg, hogy egy KDNP-s összejövetel fölrobbantásához még bőrönd se kell, nemhogy trágya. Elég egy retikül. Vagy egy övtáska. A retikülökben és az övtáskákban is bomba van, ezt elfelejtettem említeni. 2000 óta tudom, hogy a kukákban és a bőröndökben és a hátizsákokban és a retikülökben és az övtáskákban bomba van. Azóta egyetlen kuka vagy bőrönd sem robbant fel mellettem, de ez csupán a véletlen műve. Félni nem bűn. Elég sok mindentől fél az ember (nincs hely arra, hogy mindezt felsoroljam), másról sem szól az emberi élet, mint a félelemről, az tartja össze az ember lelkét, a félelem és a szeretet, szóval igazán nem nagy kérés, hogy pár bombának (illetve az elővigyázatosságnak) még helyet szorítson ezek között a félelmek között. A Nap keleten kel, nyugaton nyugszik, a tehénben tej, a tévében sok-sok érdekes recept, a világban megannyi trágya, a kukákban pedig bomba van. Izraelben ezekbe a kukákba minden járókelő bele-bele néz. Mert fél. Nem magát félti, hiszen akkor nem menne a kuka közelébe. Ellenőrzi a kukát, mert a többieket félti, a szeretteit félti, ellenőrzi a kukát, ahogy a gyerek cipőfűzőjét vagy felszerelését ellenőrzi, mielőtt iskolába megy a busszal, amin, ezt elfelejtettem említeni, szintén bomba van. Kedves európaiak, isten hozott titeket az új otthonotokban, az új hétköznapokban, nézzetek a lábatok elé, sapka, sál.

g.m.
vasárnapi hírek
04.02
... See MoreSee Less

2 months ago  ·  

Nézd meg a Facebook-on