Home Publicisztikák

áram.szünet

Ahogy felértem a lépcsőn és elővettem a kulcsomat, hogy kinyissam a rácsot, azonnal észrevettem a postaládanyílásba gyömöszölt papírt.
– Előre megyek – mondtam Emesének, akit másfél órával korábban ismertem meg. Az éjjel-nappaliból jövünk, ahol vettünk egy üveg vörösbort, olyat, amit Emese szeret. Emese nem csupán a bort kedveli, de engem is nagyon szeret.
– Mi az? Valami szerelmes levél? – kérdezi, miközben hátulról átölel.
Nézem a papírt, de úgy nézem, hogy Emese ne lássa. A jobb felső sarkában egy felirat kéklik, szép, nagy, kerek betűkkel: KIKAPCSOLÁSI LAP. Gyorsan a zsebembe gyűröm a papírt.
– Csak valami értesítő – mondom, és megcsókolom Emesét, hogy közben gondolkodni tudjak. Mióta egyedül élek, nehezebb a dolgom, mert gondoskodnom kell még egy emberről. Én végzem el az összes olyan teendőt, amire ő képtelen, de olykor mindebbe hiba csúszik, és úgy tűnik, hogy most mindebbe hiba csúszott.
– Itt éjszakázunk? – kérdezi Emese.
Kinyitom az ajtót és benézek. A villanykapcsolók jelzőfényei nem világítanak. A hűtő nem zúg. Sötétség és mozdulatlanság.
– Várj itt egy picit! – mondom Emesének, és újra megcsókolom.
– Gyújtok egy gyertyát, jó?
Emese elmosolyodik. Lerúgom a cipőmet és elkezdek kotorászni egy kis kartondobozban, amiben emlékeim szerint tartok pár mécsest, de nem találom őket.
– Olyan romantikus vagy – suttogja Emese és bekukucskál a folyosóról, a fényes folyosóról. Nem hazudhatom azt, hogy áramszünet van, mert ugyan nyilvánvalóan hordott már tehetségesebb villamosmérnököt Emesénél a hátán a föld, de az azért neki is feltűnne, hogy a folyosón van áram, de egy méterrel arrébb, a lakásban már nincs.
– Egy pillanat – mondom, mert ekkor kitapintom a doboz alján a mécsest. Meggyújtom és leteszem az íróasztalra. Kinyitom a bort.
– Most már bejöhetsz.
Öntök a borból. Koccintunk. Emese mindkét szemében egy-egy gyertya lángja ég. Ha gyertya van, minden van. Egymásnak esünk, lekerülnek a ruhadarabok.
– Nem teszel be valami zenét? – kérdezi Emese.
– Hallani akarom a hangodat. A szíved lüktetését – lehelem a fülébe, amitől egy időre megfeledkezik magáról, de aztán elnéz jobbra, és a polcomon megpillantja a DVD-gyűjteményemet.
– Látom, szereted a filmeket.
– Igen.
– Nem nézünk meg valamit, mielőtt szexelnénk? – kérdezi, majd odabújik hozzám. – Nekem ez kicsit gyors. Feküdhetnénk kicsit itt kalácsban, és közben megnézhetnénk valami filmet.
Kalácsban. Az én koromban. Egy nővel, akit nem is ismerek. Ő nyilván azért szeretne kalácsban feküdni, hogy megismerjen, én viszont nem gondolom, hogy attól, mert kalácsban feküdnénk, mindjárt közelebb is kerülnénk egymáshoz. De persze nem ez az egyetlen akadálya annak, hogy kielégítsem ezt a vágyát.
– Tudod, Emese, nekem annyira jólesik, hogy eddig nem engedtük be a külvilág zajait. Annyira jól érzem itt magam veled. Annyi felesleges dologhoz ragaszkodik az ember, annyi mindenről hiszi azt, hogy szüksége van rá, holott a boldogság sokkal egyszerűbb dolgokon múlik.
– Mire gondolsz?
– Csak te és én, itt a gyertya fényénél. Hát kell ennél több?
– Igen, igazad van. Mennyi felesleges dolog! – mondja Emese, és az éj, mint az alumíniummécsesben reszkető olvadt viasz, lassan megszilárdul, majd kifehéredik.
Amikor kinyitom a szemem, Emese a fürdőszobaajtóban áll, keze a villanykapcsolón, tekintete a fürdőszoba plafonján.
– Jó reggelt – mondom.
– Jó reggelt. Azt hiszem, kiégett a villanykörtéd – mondja, majd arrébb sétál és ellenőrzi a többi kapcsolót is. – Vagy áramszünet van?
– Ne már! – kiáltok és felülök az ágyban.
– Pedig úgy néz ki.
– A fenébe!
– Még szerencse, hogy nem tegnap este volt – mondja, majd magára csukja a fürdőszoba ajtaját, és pár perc múlva megáll előttem felöltözve.
– Mennem kell.
Felállok, kinyitom az ajtót. Emese megköszöni a kellemes estét.
– Hát, ha addig nem találkoznánk, boldog karácsonyt – mondja.
– Boldog karácsonyt neked is – válaszolom, majd becsukom az ajtót.
Eresztek magamnak egy forró fürdőt. Ülök a kádban, nézem a plafont. Arra gondolok, hogy nem is rossz ez így. Hogy nem kell bűntudatom legyen amiatt, mert ma nem fogok dolgozni, hiszen áram nélkül nem tudok dolgozni. Hogy nekem már mindegy. Hogy azt csinálok, amit akarok. Hogy szabad vagyok. Hogy én most már egész nyugodtan bedobhatom a hajszárítót a fürdőkádba.

Megjelent a 2012. december 23.-i lapszámban

Vasárnapi Hírek