Home Publicisztikák

Az anyag sorsa

Amikor egy ember világra jön, egy diktátor jön a világra. Nem. Az ember eredendően jó. Nem. Az ember eredendően egy diktátor, egy hisztis seggdugasz. Nem. Mindnyájunkban ott van egy diktátor ígérete, minden életút közül a legnevetségesebb lehetősége. Amikor erre gondolok, a piramis jut eszembe, a piramist csodáló ember.

Amikor meg akarom tudni valakiről, hogy diktátor-e, akkor megkérdezem, hogy járt-e a gízai piramisoknál. Fantasztikus építmény, lenyűgöző, mondja, és mindjárt tudom, hogy egy diktátorral beszélek. Nem lehet ép ésszel felfogni, ilyet, háromezer évvel ezelőtt, sóhajt fel örömében, boldog tekintetében faragott kövek sárgállanak, és azonnal látható a diktátor. Akit azonban elfog az undor a piramisok láttán, no, az rendes ember. Az letört karokat lát. A tűző napon izzadó, fáradt testet. Végkimerülést. Kötél horzsolta véres sebet, amit a sivatagi forróság dühe éget. Vértócsákat, szomjhalált, őrjöngő őröket és egy idiótát, egy töketlen önimádó szerencsétlen idiótát, mert másképp nem is lehet nevezni ezt az idiótát, aki egy széken ül, nők legyezgetik és hideg italt kortyolgatva a hőségre panaszkodik. Érdekli, hogy mikor lesz kész a szarkupaca. Az a felesleges szarkupac. Aggódik érte. Aztán, amikor elkészül, elzavar mindenkit, akinek bármi köze volt az építéséhez, és felmegy rá, körbejárja, meg belemegy. Nézi. Nézi a naplementében.
Nézi hajnalban. Nézi nappal. Mutogatja. Annak a gondolatnak a balzsamos érzése simogatja elégedett lelkét, hogy az épület, az a bizonyos felesleges szarkupac mostantól fogva nem kődarabok káosza, hanem test és forma, portré, halhatatlan. Ő az, aki halhatatlan. Erős. Nagy. Hatalmas. Büszke. A piramist megvető ember nem is tehet mást, minthogy kineveti a diktátort, akinél nevetségesebb nincs e földön. Jó sokat kell nevetni rajta, kihasználva az időt, amíg nem lövet agyon a sértődött seggdugasz. A világ hiába fejlődik, vagy, ahogy a naivabbak nevezik, változik, mert a diktátorok és a diktátorokra gerjedők nem fejlődnek és nem változnak. Nem látják értelmét, nem érdekük. A diktátorösztön és az alattvalóösztön kölcsönhatásai természetüknél fogva erősebbek minden tanulhatónál.

Itt nálunk, ebben a kis eldugott karanténban a napokban szobrot állítottak egy téren, ahol szobrot állítani szokás, hagyomány. Ezeket a szobrokat 10–30 évente elszállítják vagy ledöntik, hogy helyüket más szobrok vegyék át. Megfordult már a téren mindenféle magasztos érzés, feltámadás, fájdalom, hála, de e megtestesülések egyike sem élte túl diktátorát. Hiába, nehéz a diktátor élete, de még nehezebb a diktátoroké. Alighogy eléri mindazt, amit kitűzött maga elé, alighogy elkezdi ízlelgetni a munka gyümölcsét, máris jön a fájdalmas felismerés, hogy hamarosan elpusztul. Amíg akadt legyőzni való a hosszú és rögös úton, addig nem gondolt a végre, nem is volt ideje rá. De utána kétségbeesik, és hülyeségeket csinál. Nagy kényelmében kegyetlen üldözési mánia támadja meg. Szüksége van az ellenségre, mert szüksége van a küzdelemre. Mivel mindenkinek kötelező szeretni őt, mindenki ellenséggé válik. Ahelyett, hogy önmérsékletet gyakorolna, hozzálát, hogy kiirtsa a barátait, rokonait, munkatársait, végül pedig a népét. De előtte épít. Megpróbálja halhatatlanná tenni magát. Romlott lelkének dísztárgyai felragyognak országában, mint a kiütések. Járvány söpör végig.
Olvasom, hogy a forradalom kitörésének napján ledöntött grúz tömeggyilkos szobrához felhasznált hatvanöt mázsa bronzot egy államosított műércöntöde telepéről szerezték be. A grúz tömeggyilkos összetevői a következők voltak: Hunyadi János, Görgei Artúr, Darányi Ignác, Andrássy Gyula, Tisza István, a Prohászka-szobor mellékalakjai, a város ostromakor megsérült Haditengerész-emlékmű bronzalakjai, az ereklyés országzászló turulmadara, valamint az 1. honvéd és népfölkelő gyalogezred. Sokan áldozták halálukat egy újabb ledöntött szoborért, sok-sok anyag. Ne tessék hát aggódni amiatt a szobor miatt, minden idők legocsmányabb szobra miatt, amit a téren felhúztak. A műércöntödében vagy valami raktárban porosodik majd a lélegzetvételnyi béke átmenetidején.

Aztán jön majd egy újabb seggdugasz, és megint felhúz belőle valami szörnyűséget, amit megint ledöntenek majd. Szórakoztató egy borzalom ez az élet.

Megjelent a 2014. július 27.-i lapszámban

Vasárnapi Hírek