Home Publicisztikák

Béla

Béla elment. Mielőtt elment volna itt volt. Minden nyáron, minden délutánon, minden időben, minden körülmények között és azoknak megfelelően. Stetson kalapban, öltöny- nyakkendőben, fényes bőrcipőben. Különleges öngyújtókkal, tollakkal, játékokkal, tárgyakkal. Ezekkel játszott, mert mielőtt elment volna a Béla, azt élvezte ezen a világon a legjobban, hogy játszhat. Hogy éppen ki volt körülötte, az nem érdekelte a Bélát, lévén, hogy legkedvesebb és legbonyolultabb szerkezetű játéka figyelmen kívül hagyta az emberi tényezőt. Az agya. A Béla nem ismerte fel az embert, csak a tárgyakat, szövegeket, képeket, egyenleteket és legfőbbképpen a számokat. Ezeknek a világában élt a Béla, ide senkit nem engedett. Bárki leülhetett a Béla mellé, de senki nem beszélhetett hozzá. Ezt úgy sikerült elérnie, hogy ő beszélt helyettük. Mondta és mondta a Béla, én meg csak bólogattam és felnevettem néha, amikor ő is felnevetett. Egy szavát sem hallottam. Pár hét alatt megtanultam úgy beszélgetni a Bélával, hogy közben egészen jól elvoltam magamban, ahogyan ő is. Ő úgy nem vett rólam tudomást, hogy folyamatosan beszélt, én pedig úgy, hogy folyamatosan hallgattam. Mindketten máshol jártunk.
Most pedig megyünk a Béla temetésére. Mert a Béla elment. Mielőtt elment volna, mindig felkészülten érkezett. Hozott magával előételt, főételt, desszertet. Különlegességeket, ínyencségeket, ritkaságokat. Szerette a Béla ezt a sokszínű életet. Ezekkel alkotta meg saját magát, ha már az anyatermészet nem kölcsönzött stílust neki. A világból élt a Béla, abból ollózta össze magát. És minden nap újítania kellett, hogy ne kelljen magáról beszélnie, hogy beszélhessen helyette a távirányítós autóról, kalapokról, internetről, órákról, robbanó-motorokról, szagelszívókról, flatron- monitorokról, biológiáról, fizikáról, kémiáról, bármiről. Amit tanulni lehet. Mert a Béla agya olyan volt, mint a szivacs. Amit hallott, megjegyzett.
Most pedig itt állunk a Bartók Béla út végén, egy megállóra a Kelenföldi- pályaudvartól a Szent Gellért Plébánia előtt, mert a Béla elment. Mielőtt elment volna sok fotót készítettem róla, mert a Béla egy figura volt. Jó téma. Elviselhetetlen, de nélkülözhetetlen. Színt vitt az egyszerű bolondok közé, mert sokkal bolondabb volt mindenkinél. Erős bolond. Az pedig nagyon nehéz foglalkozás, mert egyes- egyedül kell elviselned saját magad. A fotókon a Béla ugyanolyan megbízható, amilyen az életben volt. Nem ugrott be kávéra. Ha jött, egész napra jött. Beköltözött és beszélt, amíg el nem fáradt – akihez beszélt.
Az Altemplom urnatemetőjének szóró parcellája körül állunk, mert a Béla elment. Itt vagyunk, mert a Bélának még nem kellett volna elmennie. Ha kilencvenévesen ment volna el, akkor öten se lennénk. De most ment el a Béla. Hófehér a mennyezet, a padló, az urnák. Hófehér márványlapok. Az emelvényen egy díszes homokóra. Alul üres, felül félig tele. Zoltán lép mellém és kérdez.
– Ennyi volt a Béla?
És igen. Ott van a Béla a homokórában. Ő kérte így. A szám tátva, csak nézem-nézem a Bélát. Nemrég még eperrel kínált, egressel, málnával. Néztük a csajokat és hallgattuk a jazzt. Most megáll mellettem, nézi ő is a homokórát.
– Nahát, peersze. Hogyne. Európában Michelangelo egyik tanítványát tartják feltalálójának, de ez nem bizonyos. Homok helyett higanyt is használtak, sőt ólomporral is készült homokóra, peersze.
– Béla!
– Igen?
– Maradjunk csendben, kezdődik.
Egy úr érkezik, a kezében mappa. Fellép az emelvényre. Nem pap, nem is színész. Énekel, majd beszél. Oscar- díjas alakítás az ördög megformálásáért. Béla közel hajol hozzám és suttog. Látszik a leheletünk, olyan hideg van.
– A 17. században Rivaltus csillagászati megfigyeléseknél használta…
– Pszt!
Az ördög ismét énekelni kezd. Hang jön ki az orrán. Kendőbe zárta ősz haját/Ahogy a régi nagymamák/S ha látta, apánk nem figyel/Esténként súgva kezdte el
– Tulajdonképpen az a legnagyobb előnye, hogy működéséhez semmiféle külső energiaforrás nem kell, ezért aztán nem is romolhat el.
– Béla!
Kell ott fenn egy ország/Mely talán ránk is vár/Kell ott fenn egy ország/Amit senki nem talál/Kell ott fenn egy ország/Mely bárkit átölel/Kell ott fenn egy ország/Amit sosem rontunk el
– Hogyne, persze. Aztán meg a 20. század végéig telefonbeszélgetések időtartamának mérésére használták…
Ekkor Béla eltűnik. A homok lepereg. Hogy hova, nem tudom. Azt mondják a lefolyóba. Vége.
Hazafelé, amikor már másfél órája állunk a dugóba a körúton, megjegyzem a fiúknak, hogy a Béla már bizonyosan több utat tett meg a vízzel. Mert a Béla elment. És még most is, hogy a lefolyóban örvénylik, még most is mindent jobban tud a Béla.

Népszabadság

2011