Home Kritikák

Böjte József: Mégis van remény?

Vidékről, a Tisza mellől jöttem, siettem, hogy elérjem a könyvbemutatót. Egy nálam valamivel fiatalabb, öreg parasztemberrel beszélgettem fél napig, míg az üstben főlő paradicsomot kavartam. Nem fogyott ki a panaszból. A teljes elszegényedésről beszélt, arról, hogy az ő községük ilyen tájt heti-havi 40-50 hízott sertést adott le a kereskedelemnek, most meg nincs a piacon disznóhús. Egy család ki tízet is nevelt nemrég, az most csak magának tart egyet, s majd karácsonykor levágják. Már egy jó disznótor sincs, mert amit feldolgoznak, az kell a családnak. Nincs már komatál. Nagy a szegénység és a kilátástalanság. Az aszály is betett, alig van gyümölcs, zöldség, ez a kert tavaly kétszer ennyi paradicsomot adott. Nem lehet locsolni, mert drága a víz. A föld meg nem is az övé, sőt itt a kerteken kívül alig van valakinek földje.

Most volt az állami földek pályázatának az eredményhirdetése. Gazda itt nem kapott egy dekát se, több száz hektárt viszont a Kékessy “gróf” kapott, a volt Párizsi nagykövet, az Orbán család barátja, üzlettársa. Így megy ez… Volt itt egy gazda, aki szép szürke marha gulyát nevelt fel éveken át. Már kifizetődött a befektetés, ment exportra is a hús. Megjelent nála a Kékessy és azt mondta megveszi a gulyát. Miért adnám el? Kérdezte a gazda. Hát ebből élünk, gyarapodunk. És hol fogsz legeltetni? Kérdezte a volt nagykövet, mert a földek a rétek az enyémek. Na, mit gondol mi lett?

Ezek és még rémesebb történetei jártak a fejemben mikor megérkezetem a Toldi mozihoz. Alig fértem be a nagyterembe, olyan tömeg gyűlt össze Gerlóczy Márton CHECK-IN című új könyvének bemutatójára. Igaz, hogy a szerző unokatestvére Péterfy Bori, valamint a Söndörgő Együttes is szerepet a meghívón, de negyven-ötven embernél több csak a nagy sztárírók könyvbemutatóin szokott megjelenni. Azok is inkább családi barátok, komálósok.
Itt meg telt ház, s még az előtérben, a büfében is sokan.

Gerlóczy Márton 1981-ben született Budapesten. 2003- ban jelent meg első regénye, az Igazolt hiányzás, azóta rendszeresen publikálja nagy kritikai visszhangot kiváltó

műveit (Váróterem, A szabadok testvérisége, A csemegepultos naplója), és nemrég megírta az első magyar plágiumregényt is (Rabigában 2). Írja róla az internet.
Gerlóczy Marci alig múlt harminc éves, számomra igazán releváns kötete az első könyve az Igazolt hiányzás után, a Csemegepultos naplója. Ma is nagy élvezettel olvasom időnként. Fiatal, de nagyon sokat tud a világról. Van humora, laza, olvasmányos, de nem bulvár, és néhány megfogalmazása az életről, a nőkről, (mi érdekelné a legjobban, ha nem ez), a barátságról, az italozásról filozófiai mélységeket mutat.

Az est zenével indul, s mivel az új könyv, mint kiderült utazásokról szól, azt kell kitalálnunk, melyik ország zenéit halljuk. Jó pofa ötlet, de később elfelejtődik, ám a zene nagyon jó. Péterfy Bori aki nem csak színésznő és énekes, de nagyon kedves és felszabadult kérdező is ezen az estén, maga is élvezi a tényleg kötetlen beszélgetést, aztán felolvas, énekel, szóval szelíden, de végigvezeti a láthatóan jobban zavarban lévő írót ezen az estén. A közönség hálás, jókat derül az egyes országokban tapasztalt furcsaságokon, és ezerrel irigyli az írót, hogy bejárta Várnát, Bangkokot, Norvégiát, Los Angelest, Tokiót, Prágát, Kingstont, Tunéziát, Bora Borát és természetesen Budapest és Békéscsaba kies tájait. Kalandok vannak bőven, nagy találkozások és nagy ráfázások, nagy fényűzés és májkrém konzerv, ahogy az egy magyarnak kijár. Mindezt Gerlóczy fanyar humorával és minden nagyképűség nélkül elmesélve. A szokatlan, okoskodásoktól és tudálékos “üzenet megfejtésektől” mentes est, nagy kedvet teremtett a könyv megvásárláshoz, amit aztán némi sorban állás után maga a mester dedikált.

Összevetve a napon két részét, amikor azon dühöngtem, hogy amit János elmesélt délelőtt, miért nem készteti a falun élőket, arra, hogy azt mondják elég, és miért nem borítják rá az asztalt a gátlástalan hivatalnokokra és a még gátlástalanabb új földesurakra. És azon, hogy hogyan lehet, hogy a diákok nem lázadnak fel az oktatás reménytelen tönkretétele miatt, a felülről vezéreltség, a tandíj, a röghöz kötő szerződések megaláztatásai miatt, hogy miért hagyjuk, hogy a kultúra területén garázdálkodjanak, félművelt senkik, és hogy lassan szégyen legyen külföldön megmondani, hogy magyar vagyok. És akkor itt van ez az est. A Solar Kiadó kitalált valamit. A könyvön, a könyveken kívül személyessé tette és teszi a találkozás örömét. Havonta ismétlődő bemutatói mindig új formában, de a kötetlen találkozást, a kapcsolatot, az egymás szemébe nézés lehetőségét nyújtják. Hogy vagyunk még, akiket érdekel az irodalom, akik közösségre vágynak, és fontos nekik néhány szép “emberi lom”. Talán mégis van remény, ezt éreztem mikor kiléptem a Toldi moziból, és nagyot szippantottam az esti Budapest hűvös levegőjéből. Persze azért tudtam, hogy hol vagyok.

2012. október 4.

Népszava