Home Írások

Disznóvágás metadonnal

Ármin akkoriban sírkövekből akart meggazdagodni, száz év garanciát vállalt gombásodás ellen, egy délutánon teleragasztotta a temetők környékét a hirdetéseivel, de másnap hajnalban már az összes cetlijét letépkedték, Ármint pedig megfenyegették, hogy ha még egyszer meglátják a temető környékén, akkor megölik, márpedig kevés kellemetlenebb érzés lehet annál, mint amikor anélkül ássa el a testedet egy sírköves, hogy korábban sírkövet csinált volna neked. A sírkövesnek nem ez a dolga, ha azt akarod, hogy szakszerűen ássanak el, akkor sírásókkal érdemes összeveszni.

Emellett egy légvárat adott bérbe, amit a kisbuszában tartott, ennek összehajtogatásához hívott segítségül a disznóvágás előtti nap délutánján. Helyet kellett biztosítsunk a teknőnek, amiben másnap a feldolgozott sertést terveztük a fővárosba szállítani Borsodból. A légvárat hanyagul gyűrte be pár nappal korábban a buszba egy vecsési rendezvényt követően, nem volt ideje kipréselni belőle a levegőt és összehajtogatni rendesen. Kóvályogtunk Budán, megittunk pár sört Ármin törzshelyein, aztán visszaültünk a kisbuszba és kerestünk egy parkolót. Ármin a Külügyminisztérium főbejárata előtti széles és üres parkoló területet tartotta a legalkalmasabbnak erre a célra, ott terítettük ki a légvárat a busz mellé, ott tapostunk és fetrengtünk rajta, hogy kipréseljük belőle a levegőt.

Jött a biztonsági őr, de Ármin olyan határozottsággal mondta neki, hogy azonnal végzünk, hogy rögvest visszamászott a bódéjába, mi pedig feltekertük a légvárat és betettük a csomagtérbe. Még este elindultunk. Ármin, Jenő, Wolf, egy félszemű husky, a teknő, a légvár, és én. Ahogy kiértünk a sztrádára, Ármin megállt egy Lukoil kútnál és vásárolt magának a shopban vodkát és füstölt halat, ezeket fogyasztotta miközben tovább vezette a kisbuszt. Félóránként benyúlt az aprótartó rekeszbe és bekapott egy szem metadont, mintha csak valami cukorkát szopogatna, aztán leöblítette vodkával, így volt Ármin éppen leszokóban a heroinról, amihez kellemes programnak találta a disznóvágást, egy kis vidéki kiruccanást, korai kelést, üdítő pálinkázgatást és vérzabálást.

Hajnalban levágtuk a disznót. Ármin, aki korábban nem vett még részt hasonló eseményen, nagyon megsajnálta a disznót, nem bírta nézni és hallgatni a haláltusáját, és ijedtében még gyorsabban ette a metadont, a feldolgozásban pedig nem volt hajlandó részt venni, itta a söröket és a pálinkát, és egyre rosszabbul érezte magát. A teknő eközben megtelt hússal, és délután kettőre készen álltunk, hogy visszautazzunk a fővárosba.

Fogtuk a teknőt és becsúsztattuk az összehajtogatott légvár mellé, majd gumipókok segítségével a magasba feszítettük, hogy Wolf ne férjen hozzá, ha nem bírna magával azon az igen kellemesnek ígérkező száznegyven kilométeren.

Ármin már a 3-as úton szédülni kezdett, mert agyának opioid-specifikus receptoraihoz nem kötődött tovább a metadon hatóanyaga, amit úgy is szokás fogalmazni, hogy elfogyott a metadonja. Betett egy AC/DC kazettát, hogy majd attól jobban lesz, de nem lett jobban, viszont Wolf kifejezetten rosszul lett tőle, hangulatának javítására pedig leginkább a sertéshús megközelítését látta kézenfekvőnek, aminek elhárítására indulásunk előtt engem bízott meg Ármin. Ott ültem a kisbusz jéghideg alumínium padlóján, és szorítottam Wolf nyakörvét, miközben Ármin egyre többször hajtott át a másik sávba, és erről egyre kevesebbszer vett tudomást, Jenő pedig csak itta a sört és nevetgélt az anyósülésen. A helyzet a sztrádán sem változott, és miután harmadszor súroltuk a szalagkorlátot, Jenő megkérdezte Ármint, hogy nem inna-e egy kávét, de Ármin nem ivott egy kávét, hanem két kávét és két energiaitalt ivott három benzinkúton, és még az út felénél sem tartottunk, én pedig csak szorítottam az egyre idegesebb és éhesebb huskyt, akit már ott láttam lakmározni a baleset helyszínén, három szörnyethalt idióta mellett egy szétroncsolódott kisbusz rakterében, ahogy kapkodva válogat a finomabbnál finomabb falatok közül, és őrzi a húst, és nem engedi oda a holttestekhez a mentősöket, akik átadnak majd a kórháznak, aztán a temetkezési vállalatnak, a sírásónak, már láttam Ármin fenyegetőit, ahogy a száz év gombásodás elleni garanciával készülő sírkövemre vésik a nevemet, aztán meg azt is láttam, hogy Wolf gondol egyet, és mint a májas hurkát készítő nagymamik, belenyal a vérembe, miközben az oldalast rágcsálja, elmosolyodik, majd nyal hozzá egy kis agyvelőt, aztán jóllakottan elfekszik a légváron.

Mindez könnyedén bekövetkezhetett volna, ha Ármin nem elég fegyelmezett, és nem hívja fel a dílerét a negyedik benzinkútról, hogy heroint rendeljen tőle, de mivel pénzünk már nem volt, Ármin sertéshúst ajánlott a dílernek, aki ugyan először vonakodott elfogadni az ajánlatot, de később belátta, hogy muszáj elfogadnia, hiszen a dílernek segítenie kell a kuncsaftjain a nehéz napokon, és akkor ültünk ott a buszban és vártunk, amíg be nem csikorgott a parkolóba egy Érdről érkező neonzöld Wolksvagen, ami nem sokkal később szűzérmével és oldalassal és májas és véres hurkákkal felpakolva hajtott tovább, Ármin pedig alágyújtott az alufóliának, és pár perccel később már nyílegyenesen haladtunk tovább a sztrádán, mert még aznap éjjel el akartuk készíteni a páclevet.

Hévíz Folyóirat

2013