Home Írások

Elveszett jelentés

elveszett jelentés

Nem sokkal dél előtt ébredek. Büszke vagyok a szervezetemre, mert tudja, hogy mire van szükségem. A lehető legkevesebbet lenni ébren. Harmadik napja vagyok a magyar tenger partján, Balatonföldváron. Balatonföldvár nem Tokió. Ébredés után a barackszínűre festett falon lógó képet bámulom. Olyan a kerete, mint a szegélyléc, amit a laminált padlóhoz adnak. Egy üres csónak sodródik egy folyó kanyarulatánál. Az alkotó elfelejtett embert festeni a csónakba, hacsak nem az volna a kép címe, hogy az alvó horgász. De nincs címe. A villa földszintjén lakom egy tíz négyzetméteres sötét szobában. Az ősfás kertben zúg a szél a lombok közt. Éjszakánkét azt hiszem, hogy bekapcsolva hagytam a számítógépemet, pedig nincs itt a számítógépem.

Hallom, ahogy a főúton lassítanak az autók a zebránál. Már megint egy német. Klaffognak a strandpapucsok. Fel kéne kelni, de nincs miért. Az idő kicsit borús, fürdésre nem alkalmas, meg aztán fürödni sem akarok. Előző nap kipróbáltam, sétáltam vagy száz métert a vízben. Egyszer letérdeltem és hugyoztam egyet csípőre tett kézzel. Úsztam is vagy ötven métert. A térdkalácsomat simogatta a homok. Kiszúrtam egy lányt a parton. Szőke göndör haja volt és kávébarna bőre. Azt képzeltem, hogy engem néz, de ezt csak képzeltem. Egy apuka úszni tanította a kisfiát. A tenyerére fektette és tolta a vízen a kapálózó testet. Az anyuka mosolygott a parton és kukoricát evett. A papucsomat, a pólómat és a cigimet egy fa tövéhez tettem. A cigarettás dobozba csúsztattam egy ezrest. A vízben a lányon kívül az ezresre gondoltam. Meg arra, hogy az kétezer. Még vagy nyolc órám volt lefekvésig, és két étkezés. Jártam egyet az üzletek közt. Intimtorna, fodrászat, videojátékok. Megnéztem a hirdetményeket. Szulák Andrea. Néptánc. Éles József. Hallottam, hogy a Balaton egyik legjobb lángosát sütik a messzi kikötőben. Milyen messze van, kérdeztem. Hát, nagyon messze. Vagy tizenöt perc.

Jó lassan sétáltam a sín melletti úton, hogy teljen az idő. Arra gondoltam, hogy itt tényleg nincs más megoldás. A Balatonba lehetetlen belefulladni. Az autók lelassítanak. Magas épület nincsen. Ez a sín és a vonat a legkézenfekvőbb megoldás. Gyorsan érkezik a fülledt unalomba, és sosem hibázik. Öt perc alatt odaértem. A hajók mozdulatlanul álltak a kikötőben. A zöld víz tükrén egy döglött hal napozott. Egy kisfiú snecikre horgászott egy tábla mellet, amire az volt írva, hogy horgászni tilos. Marika büféjének teraszán egy férfi rántott húst evett krumplival. Biztos voltam benne, hogy másnap én leszek ez a férfi. Aki rántott húst eszik majd krumplival. A pult mögött a lány villákat törölgetett. Kértem egy lángost, és leültem a teraszon. Jött egy asszony. Jött utána a férje is. Az asszony két túrós palacsintát kért, a férj pedig egy pohár sört. Ott maradt a pultnál. A nagyfejű asszony leült velem szemben. Tűzpiros felsőt viselt és egy hatalmas napszemüveget. Mérgesen nézett valamerre, de azt nem láttam merre. Jössz már, kérdezte. A férfi nem válaszolt. Gyere már, mondta. A férfi nem válaszolt. A múlt rendszerben még jó volt nekik, akkor még jó volt ilyen szomorúnak és dühösnek és gyanakvónak lenni, senki sem nézett meg emiatt, gondoltam.

Elkészült a palacsinta, szólt a lány. Hozzad már, mondta a nő. A férfi nem válaszolt. Nagyot kortyolt a sörébe és mondott valamit a pultos lánynak. Nem szeretem, hidegen, most lett megmikrózva, mondta nő. A férfi kortyolt még egyet a söréből, és hozta a palacsintát. Közben elkészült a lángosom is. 550. Nem vittem hozzá evőeszközt. A nő szigorúan nézett rám. Egyél már, mondta a férjének. A férfi nem válaszolt. Neked kértem. Miért nem eszel? Az orrom tejfölös lett, gondoltam letörlöm, de inkább beletúrtam a lángosba, hogy még tejfölösebb legyen és a nőre néztem. Megszólalt a férfi telefonja. “Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád.” Ki az, kérdezte a nő. A férfi nem válaszolt, felvette a telefont. Ne azt mondd, hogy 7-1, azt mondd, hogy nem fürödtél. Csak nézted a vizet. Tedd már le, és egyél. A férfi nem válaszolt. Arra gondoltam, hogy kimegyek és megnézem a vizet. Egy lány sétált arra, telefonnal a kezében. Követtem. Arról beszélt, hogy most már el kéne menjen a bankba. Egy terepjáró érkezett, budai úrigyerekek szálltak ki belőle. A sofőr azt mondta, most már ő is inni fog. A többiek röhögtek, és felléptek a vitorlásra. Követtem a lányt a móló végéig. Leült egy elosztóra, én pedig néztem a vizet. Megfordult a fejemben hogy én is leülök, de végül nem ültem le.

Néztem két-három percig a vizet. Elindultam vissza. Megálltam és végignéztem a hosszú egyenes úton. Arra gondoltam, hogy futni kéne. Futni végig a platánok alatt, kifutni az országútig, ahol a részeg közmunkások ültetik a petúniákat. De nem futottam. Elsétáltam a dohányboltig és vettem egy ihatatlan kávét, aztán beültem egy kávézóba és ittam egy iható kávét. Három német tinédzser tequilát ivott és arról beszéltek, hogy isznak egy pálinkát is. Még hat órám volt lefekvésig. Visszamentem a panzióba. A kis fehér kotorék ugatott. Két napja ugat, de valamiért nem akarom, hogy megszeressen. Nem nyújtom a kezem, nem barátkozom, nem hazudok neki. A tulajdonos megkérdezte, hogy minden rendben van-e. A legnagyobb rendben, feleltem. Könnyítettem magamon a vécén és kimostam a büdös zoknimat a mosdókagylóban.

Kitártam az ablakot és kiteregettem a zoknikat. Egy sündisznó szaglászott a sövény árnyékában. Lefeküdtem az ágyra és néztem a képet a falon. Egy lepke szállt a képre, éppen oda, ahová a horgászt festeném, a csónak farába. Véletlenül berepült az ablakon, és nem tudott kijutni és nem tudta mit kezdjen magával. A képbe kapaszkodott és várt, hátha történik valami. Mielőtt elaludtam volna a rántott húsra gondoltam meg a vasúti sínre meg a futásra.

Hévíz Folyóirat

2014