Home Publicisztikák

Minden magyar számít

Hízó T. Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának közösségszervező szakán tanuló huszonnégy éves diákja, május 1-jén érkezett a Csendes-óceáni Fidzsi szigetére, hogy ott a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként megkeresse Diaz Suguturagát, született Tűri Lászlót, aki a Magyarok Világszövetségének értesülései szerint részben, illetve esetenként teljesen elvesztette nemzettudatát, minek következtében – egyéb furcsaságok mellett – fél éve szexuális kapcsolatot ápol egy általa gondozott palackorrú hím delfinnel.
Az esetet egy nyaralását töltő szombathelyi családapa jelentette, akinek kislánya elsírta magát az öbölben fajtalankodó Diaz Suguturaga láttán, ám a férfi később tehetetlennek bizonyult, mert a hatóságok bizonyíték hiányában megszüntették az eljárást a magyar származású delfinidomár ellen.
Hízó T. Bélát, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség huszonnégy éves elnökségi tagját mélyen megrázta ennek a magyarság megítélését rontó férfinak a története, és amint értesült a Kőrösi Csoma Sándor Program lehetőségéről, azonnal és soron kívül beadta pályázatát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságára. Tisztában volt vele, hogy erős magyar identitás birtokában az ember nem fajtalankodhat delfinekkel, és pályázatában felhívta az államtitkárság figyelmét arra, hogy minden egyes magyar élet számít, így aztán nem megengedhető, ahogyan Diaz Suguturaga nemzet iránti elkötelezettsége napról napra hanyatlik, féloldalas pályázati anyagát pedig ezekkel a súlyos gondolatokkal zárta: az egyén integrációja, az ezeréves keresztény magyar államhoz való kötődésének megerősítése NEM TŰR HALASZTÁST.
Hóna alá csapta hát az erkölcsi bizonyítványát, az Alaptörvény díszkiadását és az útlevelét, és két púposra pakolt bőröndjével meg sem állt Suva városáig, ahol aztán ösztöndíjának egy jelentős részét fidzsi dollárra váltva autót bérelt, és dacolva a huszonnyolc órás repülőút fáradalmaival, azonnal Tűri László, azaz Diaz Suguturaga keresésére indult.

Fél órába sem telt és Hízó T. Béla már le is állította személygépkocsijának motorját annak a trópusi öbölben fekvő élményközpontnak a parkolójában, ahol a Magyarok Világszövetségének értesülései szerint Diaz Suguturaga dolgozott. Hevesen vert a szíve, amikor kinyitotta bőröndjét, és miután távcsövével meggyőződött az öbölben tartózkodó háziasított delfinek jelenlétéről, azonnal hozzálátott, hogy átöltözzön és felkészüljön az alany hagyományőrző tevékenység útján történő integrációjára. Bő gatyát és inget, posztóból varrt juhásznadrágot húzott, begombolta bőr lajbiját, majd felhúzta csizmáját, végül pedig – arra az esetre, ha a delfin netán fegyelmezésre szorulna – gondosan bezsírozta nagy karimájú kalapját, így indult meg az öböl felé öles, hosszú léptekkel. Ahogy az öböl vize fölött ívelő hídra ért, és megpillantotta a parton sütkérező Diaz Suguturagát, Hízó T. Béla elkurjantotta magát: Fenn az ernyő, nincsen kas, mert felrúgta a kakas. Mutatok egy figurát, hazaviszem Suguturagát!
Diaz Suguturaga felállt és gyanakvóan végigmérte a hídon csettintgető fiút, aki felett ebben a pillanatban egy nagy testű delfin repült át, majd a híd túlsó oldalán a tiszta tengervízbe csapódott. Hízó T. Béla úgy megrémült, hogy ijedtében leszaladt a hídról és kalapját a kezében szorítva ott folytatta tovább: Tűzön pirul a tökmag, mutasd meg, hogy legény vagy. Négy lába van, hó, te, hó, mégis megbotlik a ló – kurjantotta, majd megszédült és pofára esett. Diaz Suguturaga odafutott és megfordította az ájultan fekvő fiút.
– Te magyar vagy? – kérdezte.
– Igen – felelte a saját izzadtságában fuldokló Hízó T. Béla és elmosolyodott.
– Honnan tudod a nevemet?
– Érted jöttem, Tűri László! – lihegte.
Diaz Suguturaga érdes, napbarnított bőrén csillogó könnycsepp csurrant alá.
– Értem – kérdezte sírással küszködve. – Miért?
– A nemzeti ügyek kormánya küldött. Azt hallottuk, bajban vagy.
Diaz Suguturaga a földre rogyott, arcát a tenyerébe temette és zokogott. Hízó T. Béla, miután megvált a szédülését és rosszullétét okozó hagyományőrző népviseletétől, átkarolta Diaz Suguturagát és megcsókolta a homlokát. A férfi alig érthetően szipogta:
– Nemzeti kormányunk van?
– Igen – nyugtatta Hízó T. Béla, majd megmarkolta a félmeztelen férfi vállát. – Most már nincsen semmi baj.
Ebben a pillanatban a delfin, amelyik nem sokkal korábban már jelezte nemtetszését, kiugrott a medencéből, végigcsúszott a kövezeten és egy borzalmasan erős farokcsapással agyonütötte Diaz Sugutaragát.
Hízó T. Béla három nappal később hagyta el Fidzsi szigetét. Hóna alatt egy kis urnában ott szorította Diaz porát.

Megjelent a 2013. január 20.-i lapszámban

Vasárnapi Hírek